A mai nap is nehezen indult. Már hónapok óta nem volt megállásom, szünet nélkül dolgozom egyetlen pihenőnap nélkül….szokás szerint.
Reggelente fáradtabban kelek, mint ahogyan lefeküdtem és őszintén szólva nem sok kedvvel indulok dolgozni. Szinte minden nap egyforma, fárasztó és unalmas. Ugyan azt veszem reggelire a boltban, ugyanazon az útvonalon megyek, ugyan ott tankolok….
De a mai nap egy picit más volt. Történt egy pici dolog, ami jó érzéssel tölt el.
Én nagyon szeretem az állatokat, legyen akármennyi lábuk vagy szárnyuk vagy uszonyuk….mindegy. Legnagyobb kedvenceim a kutyák…
de nem kivételezek
Nagyon szeretem a madarak közül a fecskéket. Már gyermekkoromban is imádtam bámulni, ahogyan ügyesen lavíroznak a levegőben. Irigyeltem őket mindig! Még fiatal tinédzser koromban tanultam repülőgépet vezetni is…szeretem a repülést. De ezek a pici madarak hihetetlen ügyesek!
Olyan manővereket véghezvisznek a levegőben, amit én még gyalog sem tudok megcsinálni.
Már régóta kőműves szakmában dolgozom, na nem azért mert annyira imádom, így hozta a sors.
Most egy öreg ház felújításán dolgozunk és a pincében fészkel egy fecskepár. Nap mint nap ámulva figyeltük őket a kollégámmal. A fejünk mellett néhány centiméterrel repkednek. Szünet nélkül hordják az ennivalót a fiókáknak. Nem tudom megállapítani melyik a tojó és melyik a hím, de azt látom, hogy felváltva megállás nélkül dolgoznak. Elrepülnek az egyik irányba és néhány kanyar után vissza, utána másik irány…Azt figyeltük meg, szinte megbeszélik merre menjenek, amikor egy két pillanatra találkoznak a fészek közelében. Tisztára, mint az emberek. Elmennek dolgozni és csak néha találkoznak a párjukkal.
Ma reggel valamiért párosával repkedtek fel-s alá, oda ültek a villany vezetékre és hangosan csiviteltek. Valahogy olyan idegesnek tűntek, de nem értettük mi a bajuk.
Azután egy ablak cseréje miatt le kellett mennem a pincébe. A fészek közvetlenül a bejárati ajtó felett volt, ezért óvatosan próbáltam menni nehogy megzavarjam őket. Még szerencse, hogy lenéztem a lábam elé, mert a földön hevert az egész fészek és 5 pirinyó kis fióka. Az egyik sajnos már nem élt, valószínű őrá estek a többiek. Szegény fecskepár nem jól számította ki a fészek teherbírását, biztosan nem gondolták, hogy majd 5 csemete lesz.
Annyira megsajnáltam őket, láttam mennyit dolgoztak küzdöttek a fiókák etetésével. Azonnal nekiláttunk a kollégámmal építeni nekik egy új fészket, illetve egy polcot amiről nem esnek le.
Szerszámaink vannak, anyag volt…ripp-ropp elkészült a polc, kicsit magasított oldallal, hogy ne essenek ki megint. Szépen egyesével felraktam őket az újonnan épült fészekbe. Úgy kapaszkodtak az apró lábaikkal, alig tudtam lerázni őket az ujjamról. Már elég fejlettek, szerintem hamarosan kirepülnek. Túl nagyok és túl sokan voltak abban a fészekben,…
A szülők csak idegesen repkedtek, de nem mertek közelebb jönni. Féltem, hogy majd nem találják meg a túlélőket, vagy nem fogadják el amiért megfogtam őket…, de szerencsére nem így történt.
Látni kellett volna azt a boldogságot, amit a fecskeszülők mutattak.
Boldogan csiviteltek körülöttünk és még eszeveszettebb módon repkedtek…
Annyira jó érzés volt segíteni nekik! Jó volt látni a boldogságukat. Ők azzal hálálták meg, hogy vidáman csiripeltek és repkedtek, de szinte néztek bennünket és éreztük a hálájukat!
Remélhetőleg felnőnek a fiókák és kiváló repülők lesznek, mint a szüleik és képesek lesznek átrepülni a fél világot!

Csak gondoltam megosztom veletek a jó érzésem…. és azt mondom, szeressétek az állatokat, mert nekik is van lelkük és érző lények!