Egy magas fa legfels gn lt a kis falevl. Mostanban nagyon szomor volt. Hiba jtt jtszani hozz a szell, csak nem vidult fel.
-Mirt nem hintzol velem? - krdezte a szellcske. -Lttam, most mindig egy kismadrral beszlgetsz. Ugyan, mennyivel mulatsgosabb nlamnl? No, de tallok n is ms pajtst!
A falevl erre srva fakadt.
-Ne bnts, szellcske, tudhatnd, mennyire szeretlek, s lthatod, milyen szomor lett a sorsom. Azeltt reggelenknt arany napsugrban frdtem, s fecskesereg ksznttt vidm j reggelt. Most se napsugr, se fecskk. Hov lettek, mirt hagytak el? Nzd az arcom, a nagy bnattl egszen megregedtem, mr rncos is, az escseppek naphosszat ellhetnek benne!
A szell megsajnlta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az grl, s hullt a fld fel.
Nem baj, ha meghalok - gondolta - gysem r mr semmit az letem.
De a szell nem hagyta kis bartjt: szrnyra vette, s azt mondta:
-Oda viszlek, ahov akarod! Merre repljnk?
De a falevl bizony nem tudta.
ppen akkor egy kismadr szllt a fra. Csodlkozott, hogy nem tallta ott a falevelet; mskor mr messzirl integetett neki, alig vrta, milyen hreket hoz.
-Ott van a kismadr - ujjongott a falevl, - akivel beszlgetni lttl. meggrte, hogy hrt hoz a fecskkrl, taln mr tudja is, merre kell utnuk menni!
Odarepltek ht hozz. A kismadr elmondta, hogy egyik pajtsa ltta, mikor a fecskk sszegyltek s elhatroztk, hogy itt hagyjk ezt a vidket, s elindulnak tengerentlra. Azt beszltk: ott mindig aranyos napsugr ragyog.
-Menjnk utnuk-knyrgtt a falevl.
A szell nem krette magt. Szlltak hegyen-vlgyn, erdkn, mezkn, mg csak a tengerhez nem rtek. Azon is tszlltak, mikor egy fecske suhant el mellettk. Rgtn szrevette a kis falevelet, aki tbb trsval egytt olyan kedves hzigazdja volt. rmben gyorsan sszehvta a fecskket; de mire odartek, a falevl mr nagyon fradt volt. A fecskk szpen rtettk a csillog tenger htra. Ott himbldzott a ragyog napstsben. A fecskk nekeltek, a napsugr mosolygott, a szell duruzsolt.
-Most mr boldog vagyok - shajtotta a kis falevl, aztn lomba ringatta a tenger.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
