Utca

Öreg és egyedül, azt hittem, hogy egy kutya értelmet hoz az életembe.

Az utcán találtam rá, koszosan, éhesen. Kinyújtottam és megsimogattam, ő pedig félelem nélkül követett. Most ő az én kutyám, én pedig az ő embere vagyok. Beszélek hozzá, és ő egy nyalással a kezemen válaszol.

"Fido, holnap lehet, hogy nem lesz mit ennünk. Elment a nyugdíjam, várni kell! ”

Eljött a várva várt nap. Sorban állva a többi nyugdíjasal, kezembe szorítva a markolt nyugdíjfüzetem, várom a soromat. Fido örömmel csóválja a farkát - tudja, hogy ma egy kicsit többet eszünk, meg egy kicsit jobban.

Jön a tél, a házam hideg, nincs tűz, ami melegítené. De Fido a közelben marad, megosztja a melegségét.

A tavasz együtt talál ránk, sütkérezünk a napon. Csendes ima száll fel a szívemből:

"Köszönöm Uram, hogy megteremtetted a kutyát. ”

(Charles Bernal, *"Holdálmok"*)